Álom

Lábujjhegyen jön az álom,
És én minden éjjel alig várom,
Hogy belopóddzon a szobámba,
Észrevétlenül, vigyázva.

Nagykabátját leveszi,
A fogasra felteszi,
Majd bebújik mellém az ágyba,
Szivárványszínű a pizsamája,

Megsimogatja a fejem,
És a fülembe súgja: Gyere velem!
Megyek, hisz nagy kaland vár,
Hív engem Álomország.

Paripám egy bárányfelhő,
Megsuhintja egy lágy szellő,
Így vágtatok oda,
Hol lehetetlen nincs soha.

Álomország kapujában érzem,
Hogy egy tündérleány ragad kézen,
Egy titkos helyre elvezet,
Ahol nincsen más, csak képzelet.

Kaptam szárnyakat is tőle,
Már nincs szükségem repülőre,
Szárnyalhatok, mint a madár,
Eltűnt a sosem volt határ.

Lassan itt van a reggel,
Álom, maradj, ne menj el!
Nem szeretnék felébredni,
És mi szép volt, elfeledni.

Felkeltem, de nem vagyok egyedül,
Egy hang szól hozzám legbelül,
Ébredj, ne csukd be a szemed,
Minden reggel a jó út felé vezet.

Ne felejtsd el, mert ha hiszed,
Hogy az álmod magaddal viszed,
Ott lesz mindig veled,
Akkor is, ha kinyitod a szemed.

Az álmod a te valóságod,
Mert egyszer valóra válik, meglátod,
Csak hallgass mindig a szívedre,
Ez mutat utat egy mesés életre.

Ha az álmod elment, ne bánd,
Visszajön még, hidd el, hozzád,
Megkeresi újra a barátját,
Mert itt hagyta a nagykabátját.