Két hajléktalan beszélgetésére lettem figyelmes egyszer a villamoson.

- Te, azt tudtad, hogy a Titanicnál nem halt volna meg annyi ember, ha lettek volna ott delfinek. Azok kihúzták volna őket az biztos, nagyon intelligens állatok.
- Akik pedig nem fagytak meg, azokat megették a cápák.

Lehet, hogy semmi tudományos alapja nincs annak, amiről beszéltek, de mégis jó volt hallgatni. Nem a saját nyomorúságukon lovagoltak, hanem értelmesen beszélgettek egy régi tragédiáról, amelyben emberek százai haltak meg egy szenzációhajhász cél érdekében. És mi van ma az elsüllyeszthetetlennek nevezettel? Két darabban fekszik az óceán mélyén, bezárva minden titkát, amelyet mégis megfejteni szeretnének. A Titanic így marad fenn a vízen, mert több mint 100 évvel később még mindig beszélnek róla emberek, olyanok is, akiknek a jelenlegi helyzete rosszabb, mint a Titanicon utazó bármelyik emberé. Valaha ők is hajóztak, de egyik pillanatról a másikra jéghegynek ütköztek és a hajójuk elsüllyedt. Ez a két ember nyomorúságában egy, de valamiben mégis különbözik. Az optimista, még látja a lehetőséget, a másik viszont nem, mert számára így vagy úgy, de nincs kiút. Talán ezért tud az egyik életben maradni, a másik pedig nem. Tiszteletem minden hajléktalannak, aki próbál életben maradni és remélem eljönnek majd azok az intelligens delfinek, akik megmentik őket.