Panni kinézett az ablakon és látta, hogy esik a hó. Nagyon megörült neki és rohant a szüleihez elújságolni, hogy mit látott.
- Anya, apa, képzeljétek, esik a hó!
- Ez sem marad meg sokáig! – mondta legyintve az apukája.
- De én szeretnék szánkózni! – jelentette ki Panni.
- Majd, ha lesz annyi hó, hogy le tudj csúszni a dombon, akkor elmegyünk. De ha csak így pilleg, akkor nem! – mondta apukája határozottan.
- De miért nem esik gyorsabban? – kérdezte Panni.
- Ennek is meg van a varázsa! És mert egykor ez egy hópihe álma volt! – mondta anyukája.
- Egy hópihe álma? Hogy lehet az? – kérdezte kíváncsian Panni.
- Ha szeretnéd tudni, elmesélhetem.
- Igen, szeretném, nagyon szeretném anya! – lelkendezett Panni.
- Akkor figyelj csendesen!
Tél volt és az előző este rózsaszínben pompázó égbolt már előre jelezte a hópelyhek érkezését. Egy, kettő, három és még sok ezer darab kezdett el hullni az égből. Ha most felnézel te is az égre, láthatod, hogy nagyon messziről jönnek, de mégis ideérnek, hogy fehérré varázsolják az erdőt, mezőt, tájat.
A hópihéknek nagyon rövid életük van. Megszületnek és pár perc alatt felcseperednek, hogy utána lehulljanak ide a földre, hozzánk. A hópihék között élt egy Pille nevű hópehely. Pille is készült a hullásra. Ült a felhő szélén, lábát lógatta és nézte a többieket, ahogy sorban állnak és gyorsan, egymásutánban, végtelenül egyhangúan vetik le magukat a tájra, és végül a földet érésben sem lelnek örömet. Tudta, hogy neki is be kell állnia majd az egyik sorba és ugrania kell, de azon gondolkodott, hogyan tudná mégis másképp csinálni, mint a többi hópihe. Néhányan fellökték egymást a nagy rohanásban és Pille nem értette, miért kell ennek így lennie? Bárcsak eshetnénk lassabban! Szeretném megcsodálni a tájat, megnézni a helyet, ahová érkezem és az embereket is, akik várnak rám odalent! – kívánta magában Pille. A többiek furcsán néztek rá. Miféle hópehely az, aki így ábrándozik?
- Nekünk csak az a dolgunk, hogy leessünk, erre születtünk! – mondta neki az egyik hópihe és hiába próbálta őt Pille meggyőzni, hogy másképp is lehetne, nem tudta.
- Vehetnénk példát a falevelektől, akik könnyedén, lassan engedik el az ágat, aztán lehullnak a hideg földre, de mégis ott hagyják egy részüket mindörökre. – magyarázta Pille a többieknek.
- Te csak egy hópihe vagy! Mégis mit akarsz? Megváltani a világot? – nevetett egy másik hópehely. Nézz körül, mekkora része vagy ennek az egésznek? Semekkora! – és már futott is a sorába.
- Ez nem igaz! Mi részei vagyunk egy nagy dolognak! – kiabált utána Pille.
- Álmodozz csak tovább, de te is ugyanúgy elolvadsz majd, mint én és ezen nem tudsz változtatni! – szólt ki a sorból egy másik hópihe.
Pille szomorú lett. Úgy érezte senki sem érti meg. Aztán megkapta a parancsot, hogy a következő csoporttal ő is ugrani fog. Elsétált a sor végére, de még volt ideje arra, hogy megfigyelje azt, ami körülötte zajlik. A hópihék sok sikert kívántak egymásnak a földet éréshez, volt, aki figyelmeztette a többieket, hogy a szélirány megfordulhat és más csapatokhoz is sodródhatnak, de egyik sem beszélt arról, hogy ez az ugrás, igazából az egész életük, amely egy csodálatos utazás lesz.
Elérkezett Pille ugrásának pillanata. Pille becsukta a szemét és ezt mondta:
Sokan várnak rám odalent, hogy része legyek annak, amely gondosan betakarja a tájat. Aztán letaposnak és elmúlik a tél is, de az élethez, mely újra és újra a talpak alatt ébred, tudom, hogy kellek én is!
És Pille kinyitotta a szemét, mert látni szeretett volna minden egyes pillanatot az utazásból és elindult. De alig zuhant pár másodpercet, amikor történt valami. Egyszer csak megálltak a hópihék a levegőben és mindegyik csodálkozva nézett körül. Egy fényes csillag jelent meg az égen, amely így szólt hozzájuk:
Kedves kis hópelyhek! A karácsony csillaga vagyok. Van köztetek egy hópihe, akinek most a kívánságát jöttem teljesíteni. Ne siessetek úgy, hadd legyen öröm mindenkinek az, hogy ti vagytok! Akik majd felnéznek az égre, csodálkozni fognak, hogy milyen gyönyörű a hópihék lassú tánca, mely közben ti is megkereshetitek azt a helyet, ahová szeretnétek érkezni.
És azóta létezik hószállingózás, amikor kicsit lelassulnak a hópihék, hogy mi is észrevegyük őket.
Panni, ha kinézel az ablakon és megfigyeled a hópelyhek táncát, akkor láthatod, hogy úgy esnek, mintha ejtőernyővel ugrottak volna ki egy felhőrepülőből és szépen lassan érkeznek oda, ahol a többi hópihe is várja őket, hogy piheségüket feladva egy nagy takaró észrevétlen szálöltésévé válhassanak. Ha kinyújtod a kezedet, el is kaphatsz egyet és akkor tudni fogod, hogy ez a hópehely az életét arra szánta, hogy örömet szerezzen neked azzal, hogy megcsodálhasd.
Mese meghallgatásához kattints ide.
Írta és rajzolta: Tabáni Erzsébet
