Egyik nap utaztam a metrón és szemben ült velem két idős hölgy, akik között semmi kapcsolat nem volt, csak egymás mellett ültek. Nekem úgy tűnt, mindketten egyidősek, azonban a közöttük lévő különbség éles kontrasztja egy szempillantás alatt körvonalazódott. Az egyik egy nagyon kedves néni benyomását keltette. Korához illő egyrészes, kék alapon sárga mintás hosszú ruhát viselt és szalmakalap volt a fején. Ékszerei harmonizáltak a ruhájával, de egyáltalán nem voltak túlzóak. Összekulcsolt kezeit az ölében lévő táskáján pihentette. A másik idős hölgy legalább 10 cm-es magas sarkú papucsot viselt, kezein 3 cm-es fehér műkörmök voltak. Fehér felsőt és fekete halásznadrágot öltött magára, tehát a színeket abszolút mellőzte. Kellékei harmonizáltak ugyan a ruhájával, de nem voltak előnyösek. Táskáját maga mellé helyezve ült, keresztbe tett lábakkal. Már amúgy is ráncos és fesztelen bőre a szoláriumtól még inkább kirajzolódott, túlzó sminkje sem segített abban, hogy fiatalabbnak látsszon. Ráadásul mindez mogorva vonásokat kölcsönzött neki. A kedves arcú nénin látszott, hogy elfogadja azt, hogy milyen korban van éppen és aszerint próbál élni. A másik hölgy viszont a korát meghazudtolja és feltűnt, hogy nem is érzi jól magát benne. Nyugtalan volt, váltogatta keresztbe tett lábait, táskáját is egyik oldaláról a másikra helyezte, nem találta a helyét. Aztán megtörtént az, ami igazán elválasztotta ezt a két embert egymástól. Az egyik megállóban felszállt egy család, egy anyuka, apuka, valamint a még babakocsis gyermekük és a két idős hölgy mellett foglaltak helyet. A kedves arcú néni rámosolygott a kisbabára, akit az anyukája az ölében tartott. A mogorva néni is ránézett a gyermekre, de ugyanolyan fapofával „tűrte” tovább, ahogy a kisbaba kommunikálni próbált a körülötte lévő idegenekkel. Rájöttem, hogy mennyire igaz az a mondás, hogy ahogy bent, úgy kint. A mogorva néni egyáltalán nem fogadja el önmagát, folyton fiatalabbnak akar látszódni, tehát soha sem tud a jelenben élni, mert mindig a 10-20 évvel korábbi önmagát szeretné a tükörben látni. Éppen ezért lemond azokról a dolgokról is, amelyek most körülveszik, lemond a pillanatokról, az életről. A másik hölgy, aki elfogadta önmagát, észreveszi a dolgokat, amik körülötte történnek, és reagál is azokra, hiszen, amikor a kisbaba odaült mellé, egyszerre rámosolygott. Mert mit jelent egy kisbaba? Az életet. A kedves idős hölgy rámosolygott az életre és az visszamosolygott rá. A másik meg sem próbálta ezt, a látóteréből száműzött mindent, ami az élethez tartozik, köztük saját magát is. Mert, ha mindig csak azt keresi, aki egykor volt, soha nem él igazán.