Először repülni izgalmasan hangzik, sokan viszont nem tulajdonítanak neki nagy jelentőséget. Nekem mégis az egyik legcsodálatosabb élményem volt eddigi életemben. Itt van lehetősége az embernek arra - hacsak nem pilóta, vagy asztronauta - hogy a felhők fölé emelkedjen. Az égben jártam, ahová minden nap felnézek és ahová gyakran elsuttogom legtitkosabb vágyaimat. Vajon hány ember suttogásával lehet már tele? Eddig sem volt közömbös számomra, de ha lehet ilyet mondani, még jobban beleszerettem az égbe. Miért ilyen csodálatos? Mi teszi azzá az emberi szemnek és léleknek? Hazafelé repülve történt valami, ami örökre belevésődött az emlékeimbe. A repülő korán indult és Ciprus szigetét elhagyva a hajnali nap sugarai beragyogták a Földközi-tengert. Életem egyik legcsodásabb pillanata volt, amikor láthattam a végtelent. Az ég és a föld összeért, de ott volt a fény, ami megvilágította és így tudtam azt, hogy ebben a végtelenségben én itt vagyok.

A kislányom egyszer azt kérdezte: Anya, a végtelen azt jelenti, hogy semmi? Akkor nem tudtam neki jó választ adni erre. Most már tudom, hogy a végtelen a minden. És benne ott vagyunk mi, akik építünk, rombolunk, szeretünk, gyűlölünk, nevetünk és sírunk. Madártávlatból látni azt, ahol élünk, ijesztő, mert rájöttem, hogy ennek az egésznek milyen kicsi része vagyok. Ugyanakkor óriási dolog is, mert benne vagyok! Az ég és a föld nem oldja meg a problémáinkat, a kettő közötti létünk során kell ezt magunknak megtennünk. A föld segít abban, hogy talpon maradjunk és haladjunk az úton, az ég pedig abban, hogy merjünk álmodni és szárnyalni, a kettő együtt pedig megadja az élet értelmét. Csodálatos dolog a repülés, de le is kell szállni, mert az álmoknak, amelyek az égben születtek, itt a földön kell megvalósulniuk.