Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öregember, aki gyógyfüveket készített, hogy gyógyítsa az emberek mindenféle baját. Naponta járta az erdőt, mezőt és szedte a növények virágait, leveleit, melyeket gondosan megszárított, felaprított és tasakokba töltve árult. Egyik alkalommal a gyűjtögetése során óriási vihar támadt. Haza már nem tudott menni, ezért menedéket keresett a közelben. A hegy lábánál talált is egy barlangot. Bement oda és gondolta, hogy majd megvárja itt a vihar végét. De az eső csak esett és esett. Olyan erővel zúdult a tájra, hogy a barlang bejáratát rövidesen elöntötte a víz.  Az öregember egyre beljebb kényszerült a barlangban és miközben hátrált, hirtelen nekiütközött valaminek. Sajnos nem látta mi az, mert a barlang bejáratától távol, itt már szinte teljesen sötét volt. Hiába tapogatta ki, hogy mi lehet az, ami az útját állta, nem tudta kideríteni és nem talált rajta semmilyen rést sem, ahol átbújhatott volna, hogy továbbhaladjon. Ó, ez zsákutca! – mondta. Pedig a bezúdult esővíz már a lábánál folydogált. Egyszer csak hangokat hallott és a kőtorlasznak hitt valami a háta mögött megmozdult. Tűz gyulladt, ami megvilágította a teret és a következő pillanatban már egy nagy vörös sárkány szuszogott az öregember arcába.  Az öregember csak állt ott dermedten, azt sem tudta, mitévő legyen. Ha elfutok, biztos utánam ered és felfal! – gondolta. Ezért inkább úgy döntött, hogy szembenéz vele.

- Ki vagy te? – kérdezte a sárkány, miközben körbejárta az öregembert, aki ettől még jobban megijedt, hiszen így láthatta milyen hatalmas a sárkány.

- Én, én, én – dadogta az öregember ­– a helyi füves ember va-vagyok.

- Füves ember? És mit csinál egy füves ember? – kérdezte a sárkány.

- Gyógyfü-füveket, virágokat gyűjtök és azokból ké-készítek gyógyteákat.

- Szóval nem azért jöttél, hogy megölj?

- Nem! – mondta az öregember határozottan. Azt sem tudtam, hogy létezel. Csak a vihar elől menekültem be ebbe a barlangba.

- Ó, igen, a vihar. Szinte minden nap esik és ezért minden olyan vizes itt. És, és, és … ekkor olyan hatalmasat tüsszentett a sárkány, hogy az ereje még az öregember fején lévő kalapot is lefújta.

Nem tudom, mi van velem – szipogta a sárkány. De mióta betört ide a víz, azóta az orromon alig kapok levegőt és állandóan ez történik. Ha tüzet gyújtok, azt is hamar eloltom. Te nem tudod, mi bajom lehet? – kérdezte az öregembertől.

- Elég nyirkos a levegő idebent. Bizonyára megfáztál, ezért tüsszentesz. Szívesen segítek rajtad, ha megígéred, hogy nem eszel meg.

- Nem eszlek meg, és ha segítesz rajtam, meghálálom. – mondta a sárkány és meghajolt az öregember előtt.

- A kosaramban van kamillavirág és kakukkfű is, mindkettő nagyon jó a megfázásra. Gyorsan gyújts tüzet, addig keresek valamit, amiben megfőzhetem a teát! – osztotta ki a feladatot az öregember.

Az öregember talált a barlangban az állati maradványok és csontok között egy agyarat, melybe vizet mért, aztán a tűz fölé tartotta, amíg a víz fel nem forrt benne. A gyógyfüveket bedobta a forró vízbe és hamarosan elkészült a főzet. A sárkány megitta a gyógyteát és máris jobban érezte magát. Az orra kitisztult és nem is tüsszögött többet. Közben az eső is elállt, az öregember pedig indulni készült. A sárkány ígéretéhez híven, meghálálta a jócselekedetet. Az öregembernek ajándékul egy kristály követ adott, amelyet még évekkel ezelőtt talált a hegy gyomrában. A sárkány és az öregember elköszönt egymástól és néha, amikor az öregember a gyógyfüvek gyűjtögetése során a barlang felé járt, mindig meglátogatta a sárkányt és főzött neki finomabbnál finomabb teákat.

Írta és illusztrálta: Reider-Tabáni Erzsébet